A mi Erzsébetvárosunk

789. Jártamban, keltemben (6)

2018. június 07. - amier

Corvin, "ruha" nélkül

A Blaha ugyan a szomszéd kerület része, de a mi terünk is. És miénk az ott álló Corvin is, amely most elég furán néz ki, innen tőlünk is, még a kerületből fényképezve. Gondolom az áruházat így még nem látta az emberek nagy többsége. Az történt ugyanis, hogy még tavaly ősszel a józsefvárosi képviselőtestület arról döntött, hogy a Corvin Áruház Blaha Lujza tér felőli borítást lebontatja*. A munkálatok május végén elkezdődtek, jelenleg itt tartunk.

corvin2018.jpg

Corvin "ruha" nélkül. Rá se lehet ismerni... (Azóta leponyvázták.)

A Blaha Lujza téri egykori Kasselik-telken állt és működött 1907-től 1922-ig az Apolló Mozi és az Apolló Kabaré. Ekkor lebontották, hogy holland és német tőkével felépíthessék az addigi legnagyobb "bevásárlóközpontot" a körút és a Rákóczi út kereszteződésében a Corvin Nagyáruházat. Reis Zoltán műegyetemi tanár tervei alapján 1925-ben kezdődött meg az építkezés, és 1926. március 1-én meg is nyílt amerikai stílusú áruház.

corvin1933.jpg

A Nemzeti Színház szomszédságában lévő nagyáruház klasszicizáló stílusban épült meg, díszes palotahomlokzattal. A látszólag egyemeletes homlokzat mögött négy emeletsor volt, teljes magasságukban összefüggő ablakokkal. A bejárat mögött kétszintes, üvegtetős csar- nokrész fogadta a vásárlókat. A belső tereket és felületeket Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászok munkái díszítették.

corvin2013.jpg

Aztán a hatvanas években eltakarták az eredeti homlokzatot, az így végrehajtott rekon- strukció eredményét, az ú.n. „luxalonborítást” – amellyel tulajdonképpen becsomagolták, elrejtették a nem túl jó állapotú eredeti homlokzatot – bontják jelenleg. És ha minden jól megy, 2019 végére a Corvin Áruház visszakaphatja eredeti formáját és talán egykori rang- ját is. Mert ugye: „Nincs karácsony Corvin nélkül!”

Az alumínium épületburkolat egyébként nem csak nálunk örvend közutálatnak, hanem az Egyesült Államokban is, ahol sokkal elterjedtebb. Woody Allen Agyament Harryjében amikor leszáll a pokolba, és már túljut a sorozatgyilkosok, TV-ügyvédek, háborús bűnösök és a média szintjén, akkor legeslegalul, a legsötétebb pokolbugyorban találkozik egy öltönyös pacákkal: "Hát maga mit követett el? Feltaláltam az alumínium épületburkolatot." (Index/Urbanista)

*Eredetileg csak az alumíniumburkolat elbontásáról volt szó, de később a Józsefváros ön- kormányzata bejelentette, hogy támogatja a magántulajdonban álló, műemléki védettségű épület homlokzatának felújítását is, hogy a településkép védelme érdekében váljon újra láthatóvá az épület. Erre az állam tavaly 300 millió forintot adott Józsefvárosnak.

E.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr914030880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása