A mi Erzsébetvárosunk

670. A Taigetosz-törvényről

2017. június 17. - amier

„Életem szerencséje, hogy emberséges tanáraim meglátták bennem a tehetséget.” (Dragomán György a Taigetosz-törvényről) 

Már egészen kis gyermekként nagyon mozgékony és nagyon ügyetlen voltam; kézügyes- ségem máig negatív. Mi még mártogatós tollal tanultunk írni, és első osztályban félévben (kegyelem)kettest kaptam írásból. A rendes tanítónő év végén megadta az ötöst — ha már minden másból az volt — de mindenki tudta, hogy az a jóindulatú kettes az igazi (legföl- jebb). Később, a vizualitás teljes hiánya miatt még ennél is nagyobb problémáim lettek a rajzzal. Harmadikos koromban, miután Angyalföldre (a Majomház és a Tizenháromház közé) költöztünk, a rajztanár szó szerint belesápadt, amikor első munkámat meglátta.

gyerek_taigetosz1.jpg

A gimnáziumi felvételinél a bizottság egyik tagja fogást akart találni rajtam, és papírjaimat böngészve nekem szegezte:
— Maga ugye év végén kitűnő volt, most meg csak 4,7. Mi ez a romlás?
— Tessék kérem megnézni, miből vannak azok a négyesek...
— Miért, miből?
— Ének, rajz, torna.
(A bizottság nevetni méltóztatott.)
— Na jó, de hogyhogy év végén mégiscsak ötöse volt, most meg csak négyes?
— Év végén megadják.
(A bizottság újra nevetett, és engem fölvettek.)

Volt ugyebár egy embertelen, mechanikus szabályrendszer, és voltak a (valódi) pedagógusok, akik a nevelési cél érdekében kijátszották, illetve áthágták a szabályokat. Aztán okos emberek kerültek döntési pozícióba, és emberségesebbé tették a szabályokat.

Most azonban egy ügyes és karizmatikus ember van hatalmon, aki éppen ezért ügyes és hívő alattvalókat akar, az iskolában ezeket fejlesztik a közismereti tárgyak rovására. A tudást leértékelik, helyette saját, "tényeken túli" valóságukat sulykolják. A szabályok ismét mechanikusak és kegyetlenek lesznek. Él-e még a pedagógusokban a régi nevelési cél?

De jó lenne, ha ennek az országnak újra okos miniszterelnöke lenne...

Fügedi Ubul

***

Elvett lehetőség - Nyílt levélben fordult Balog Zoltán miniszterhez a nemrég elfogadott Taigetosz-törvény miatt egy érintett végzős gimnazista. Markos Balázs szerint sértő és helytelen az az indoklás, amellyel a kormány megvonta a kedvezményeket speciális nevelési igényű gyerekektől, a napokban beszélt erről Kálmán Olgánál. Most Alkotmány- bíróság elé kerül a törvény.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6412602365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása