A mi Erzsébetvárosunk

601. Közjelleggel (3)

2016. november 22. - amier

Gyorsan, röviden: ma délig lehetett leadni a november 29-én délután 17 órakor tartandó közmeghallgatásra a kérdéseket, véleményeket, ennek helyszíne a Fasori Evangélikus Gimnázium (Városligeti fasor 17/21.) II. emeleti díszterme. Holnap, november 23-án pedig a képviselő-testület ülésén napirenden lesz – sok más egyéb mellett – a Dózsa György úton lévő házak és lakók védelmének ügye. A ligeti építkezés miatt ugyanis megváltozik a talajvíz áramlás iránya, megroggyanhatnak a lakóházak.

Az MSZP frakció – Kispál Tibor és Devosa Gábor – kezdeményezi az elmaradt vizsgálatok elvégeztetését és a szükséges intézkedések megtételét. Tehát szerda, 14 órától az Erzsébet körút 6., I. emeleti tanácsterem. (Bár az időpont nem túl szerencsés – ilyenkor a legtöbben dolgoznak –, de a téma fontossága miatt most itt újra felhívnám az érintettek figyelmét…)

Közeleg az idei lomtalanítás időpontja(i)  is, ekkorra lehet kitenni a már feleslegessé vált cuccokat. Az ember azért a szíve mélyén reméli, hogy idén talán jobban sikerül, mint tavaly. Persze örök kérdés, hogy a lomtalanítás akkor most mennyire áldás vagy átok, hiszen végre ki lehet dobni a lomokat, viszont a környék – napokig – úszik a szemétben. Az FKF által megadott időpontok és helyszínek:

  • 2016. november 25. Károly körút – Rottenbiller utca közti közterület
  • 2016. november 26. Rottenbiller utca – Dózsa György út közti közterület.

A veszélyes hulladékok díjmentes átvételének helyszíne és időpontja:

  • 2016. november 26-27. Felvonulás téren, a Dózsa György út – Dvorzsák sétány saroknál lévő közterületen.

És akkor a legvégére, még egyszer: az MSZP Erzsébetvárosi Szervezete a rászoruló kerületi lakosok számára december 2-tól, heti rendszerességgel, péntekenként melegétel-osztást szervez. Helyszín a Piros Pont lakossági központ (Dob u. 65.), alkalmanként 13-15 óra kö- zött. De mert ez nem lehet megoldás az egyre növekvő elszegényedésre, rendeletmódosítá- sokkal, a jövő évi költségvetésbe befoglalni kívánt új támogatási formákkal igyekszünk segíteni. Most azonban azt kérjük, fogadják el tőlünk a közös ebéd lehetőségét.

Gergely József

UPDATE 2016.11.23. 16:05A most véget ért testületi ülésen a javaslatot hosszasabb vita után elfogadták. (dr. Kispál Tibor)

***

A képviselők elérhetősége:

Devosa Gábor - Művelődési, Kulturális és Szociális Bizottságban tag
Fogadóóra
Időpontja: minden hónap második csütörtökén 14:00-16:00-ig
Helye: Lakossági Piros Pont (Budapest VII. Dob u. 65.)
Továbbá fogadóóráit folyamatosan tartja telefonos egyeztetés alapján. Ezért időpont egyeztetés miatt kéri hétköznap 8.00-16.00 között hívja az alábbi telefonszámok valamelyikén: Devosa Gábor privát mobil szám: 06-30-900-33-11, ha ezen a számon nem tudja elérni, hívja az MSZP frakció titkárságát a 462-3106-os telefonszámon, ahol kollégái szívesen állnak rendelkezésére.

Dr. Kispál Tibor - 4 sz. egyéni választókerület, Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottságban tag, szociális és egészségügyi tanácsnok
Fogadóóra
Időpontja: minden hónap első péntekén 14:00-16:00-ig
Helye: Lakossági Piros Pont (Budapest VII. Dob u. 65.)
Időpontja: minden hónap második péntekén 14:00-16:00-ig 
Helye: Nyugdíjas Klub (Budapest VII. Király u. 97.)
E-mail cím: tkispal@gmail.com
Tel: +36 30 655-2822

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6011989924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása