A mi Erzsébetvárosunk

546. Király utca - harmadszor

2016. június 07. - amier

Addig is amíg az Átlátszó által felplankolt és megírt Király utcai bérlakásbizniszről kiderül, hogy végül is mi miért, mennyiért és hogyan, ejtsünk újfent pár szót minderről. Röviden: 2014 óta az önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban – a "bulinegyed" közepén – több lakást is eladott a bérlőknek, akik a vásárláskor akár 70 százalék kedvezményt is kaphattak. Sokan továbbértékesítették a lakásukat, több esetben kétszer annyiért.

kiraly_utca3.jpg

Tíz egykori bérlakást egy magáncégnek passzoltak tovább, a vevő a Király MP Kft. volt – ez az a cég, amelynek feljelentése nyomán 2006-ban elindult a Hunvald-ügyként elhíresült nyomozás. (Megj.: egy ingatlanszakértő szerint a kft. nagyon baráti áron jutott a volt önkormányzati bérlakásokhoz. Vagy csak megint csoda történt...)

A táblázat, amellyel a cikkben szereplő Németh Márton 2016 áprilisában megkereste az Átlátszót, külön itt nézhető meg.

Azt ugyan még nem tudjuk, hogy az ügyészség – olvasva az erről szóló cikkeket – nyomoz e már, az viszont biztos, hogy Vattamány Zsolt semmit sem nyilatkozik, nyilatkozott az ügyben. Hunvald Györgynek viszont volt mondandója, ő ugyanis nem érti, hogy Budapest forgalmas bulinegyedében miért lettek olcsóbbak az önkormányzati ingatlanok, mint voltak a 2000-es évek elején – írja az MNO.

– Tudja, mi a durva ebben? Az ingatlan értékbecslőjét, aki az önkormányzat értékbecslője volt, jogerősen elítélték, és leülte a büntetését, mert tizenkét évvel ezelőtt 187 500 forintra becsülte a lakás-négyzetméterárakat. Tizenkét évvel később az önkormányzat 160 000 forintért árulta, úgy hogy megépült a Gozsdu udvar, és szerintem 2002-höz képest az ingatlanárak emelkedtek.
– Ön szerint ebből per lesz ugyanúgy?
– Fogalmam sincs, nem tudom.

Bizonyos belvárosi kerületekben pedig az értékesített lakások 10-20 százaléka is külföldi kézbe kerülhet. A külföldiek körében előfordul, hogy nem saját néven, hanem egy magyar cégen keresztül vesznek lakást, így ezek rejtve maradnak a nemzetközi vásárlók vizsgálatánál. (via - Portfólió)

A fentebb leírtakhoz mindenesetre itt van két cikk a lakásárakról meg az éppen felpörgő ingatlanpiacról, érdemes elolvasni mindkettőt a Portfólion:

A cikkekből kiderül az is, hogy bizonyos ügynökségeknél nem egyszer előfordult, hogy egy-egy hónapban több lakást adtak el a belvárosban külföldieknek, mint magyaroknak. És hogy tömeges a lakás motelek szaporodása, a bérházak diákszállókká alakítása. Kérdés, hogy tényleg megéri-e a belvárost (és eddigi lakóit) a bulinegyed oltárán így feláldozni?

Payns

***

Ha a kerületen múlt volna, semmi nem került volna nyilvánosságra az ügyekről, ugyanis a bérlakások elidegenítésre kijelöléséről és bérlőknek való eladásáról Erzsébetváros nyilvános jegyzőkönyveiben nem szerepelnek értékelhető adatok. A döntések általában zárt üléseken születtek, amelyeknek nem nyilvános a jegyzőkönyve. A zárt üléseken meghozott határozatok ugyan elérhetőek, de nem tartalmaznak a lakásokkal kapcsolatos konkrét információkat. (via - Átlátszó)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr618786768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása