A mi Erzsébetvárosunk

Dob utca 13.

2016. február 13. - amier

1848-ban Hild József tervezte L-alaprajzú, kétemeletes historizáló homlokzatú – eredeti kialakítását részleteiben is őrző, a kerületben korainak számító – lakóház. Hollitscher Mór 1867-ben átalakíttatta, ekkor bővítették ki az udvar irányába Hild Károly terve szerint. 1874-ben egy újabb kétemeletes toldalékot is hozzáépíttetett házhoz, ennek terveit Stadtmüller József készítette el. Ezek az építkezések az udvar hátsó, a mai Wesselényi utca 12. szám alatti telekrészt érintették.

don13-2.jpg

Egyes források szerint a XX. század elején az akkori tulajdonos, a Klein és Fiai Finompipereszappan és Illatszergyár Rt. részére kisebb átalakításokat végeztek az épületen. 1929-ben Lőwy Alfréd és Emil vásárolja meg az ingatlant, akik szikvízgyárat üzemeltettek benne, az épület egy része egészen a II. világháborúig megőrizte ipari funkcióját is, az udvarra az 1950-es évekig ipari vágány futott be.

don13-3.jpg

don13-1.jpg

Öttengelyes főhomlokzatának falfelületén vízszintes hangsúlyú rusztikázás, egyszerű nyíláskeretekkel. Földszinti középtengelyből nyíló háromszakaszos, szegmensíves dongaboltozatú kapualj és eredeti kapu. Kapualjból balra nyíló lépcsőház, háromkarú, egyenes, vörösmészkő lépcső, öntöttvas korláttal.

***

Lipszky János 1810-es térképén a telken L-alakú épület látható, de a maitól eltérő formában. 1842-ben a telek tulajdonosa, Domián Ignác olajütő műhelyet építtet Hild Józseffel. 1845-ben Anton Kraszer Diescher József építésszel egyemeletes épületet emeltet. A kapualj kialakítása, a kapualjtól jobbra eső csehsüvegboltozatos helyiségek, valamint az utcai szárny udvari homlokzatának földszinti részén látható pinceablak talán ennek a legkorábbi építési szakasznak az emlékei. 1848-ban Domián Ignác számára Hild József tervez második emeletet a már fennálló épületre, valamint egy színt is építettek. Ez az 1848-ban felépült lakóház a ma álló épület utcai szárnyának és oldalszárnya függő- folyosós részének felelhet meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr628385852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása