A mi Erzsébetvárosunk

506. Romház - Síp u. 8.

2016. február 10. - amier

És akkor most megint romházak. Illetve, előbb csak egy romház, a Dohány utcai zsinagóga szomszédságában álló Síp utca 8. szám alatti – melyből mára gyakorlatilag semmi nem maradt. Az eredetileg itt álló – akkor már nagyon rossz állapotú – házat 2005-ben ugyan műemlékké nyilvánították, ám – csakúgy, mint a korábban tárgyalt Klauzál utcai házaknál – a homlokzati fal mögül belső szárnyait a KÖH engedélyével 2006-ban lebontották.

sip8-4.jpg

sip8-1.jpg

sip8-3.jpg

A megmaradt utcai homlokzatra három emeletet, a lebontott kétemeletes szárnyak helyére a homlokzat mögött hétemeleteseket terveztek építeni, de a vállalkozás csődbement. A „fejlesztés” kiterjedt a szomszédos Síp utca 10.-re is. Mára az omlásveszélyes homlokzatok mögötti üres telket felverte a gaz, ház – már ami megmaradt belőle – manapság így néz ki.

sip8r.jpg

A ház homlokzata 2006 körül

Röviden – a most már csak – egykori házról: a kétemeletes, neoreneszánsz/eklektikus bérházat Kőrös János megbízásából Krainczer (Kreuczer?) Károly tervezte 1890/91-ben. Az ingatlant 1927-ben Sonnenfeld Aranka (1934-től Hertskó Jenőné) vásárolta meg 136.000 pengőért. A tulajdonos 1934-ben – a komfortosítást célzó – belső átalakításokat végeztetett az épületen. A fennmaradt terveket Román Miklós műépítész jegyezte.

BBP

(Nagyobb méretben az fb-oldalunkra feltettük a Síp utca 8. és 10. sz. alatti házakról mostanában készült képeket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr948380066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása