A mi Erzsébetvárosunk

481. Esti mese

2015. december 03. - amier

08.jpgMa este a kockázatvállaló cégvezetőről szól a mese. Egyszer volt, hol nem volt, volt egy magyar cég, amelyik repülési üzletbe akart belevágni. Az egyik árverésen vett egy olyan repülőgépet, amelyik 10 éve nem hagyta el a földet, műszaki állapota ismeretlen, de kedvező az ára. Hősünk bátran belevágott a vételbe. Persze ehhez még kedvező ár mellett is sok pénz kell, de ez nem akadály.

Egy bank adott neki hitelt (nem tudjuk, hogy a megvett gépen kívül van-e más fedezet a hitelre), most már semmi sem akadályozhatja meg, hogy felméresse saját gépe állapotát. Persze egy gondos vezető, nem csak a megvétellel foglalkozik, hanem a bérbeadással is, hiszen abból lesz neki pénze, meg a bank is várja a törlesztést. Abban is bízott, hogy jól fizető bérlő is lesz. És minden összejön.

esti_mese1.jpg

A lehetséges kormányzati protokollgép jelentős felújításra szorul, ennek költsége vételárának sokszorosára rúghat (Malév/archív)

Fenti történetet olvasva, rögtön kérdései támadnak az embernek: egyes részletek hiányoznak a történetből. Vagy igen-igen gondatlan cégvezetőről van szó. Az első feltételezést bogozgassuk tovább. Az igaz, hogy van ilyen bátor magyar cég. Az is igaz, hogy a bizonytalan állapotba vágott bele. Azt viszont el kell árulni, hogy a bank egy magyar állami bank, amelynek felügyelő bizottságában ez a cégvezető is tag. Szóval van ráhatása, hogy a bank adjon hitelt.

Azt is el kell árulni, hogy ez az állami bank a Külgazdasági és külügyminiszter felügyelete alá tartozik, ő képviseli az államot. Persze a miniszter is gondos ember, csak olyanok érdekében szól, akiket jól ismer. És ez a cégvezető tavaszig az egyik helyettese volt. Az elválás pontos oka nem került a nyilvánosság elé, de az időpontja egybeesett a Quaestor botránnyal, ahol a minisztérium is érintett volt.

Végül azt is el kell árulni, hogy a majdani repülőgép bérlő (vagy a bérlők egyike) a magyar állam lesz, kormányrepülőnek szánja a tulajdonos. Ez a megállapodás még nem történt meg, de az eddigiek ismeretében az üzlet elég valószínűnek látszik. Igazából innen lenne az olvasónak sok kérdése, de ezekre sajnos még nincs válasz.

Gergely József

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr918137374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása