A mi Erzsébetvárosunk

478. Romház - Csányi u. 5.

2015. november 25. - amier

És akkor most a „bulinegyed” – és a lakók kálváriája után – megint romházak. Illetve, csak egy romház. Ami elméletileg nem is az. De kezdjük az elejéről, tehát: pár napja elsétáltam a Csányi utcába, ahol némi meglepetéssel konstatáltam, hogy az 5. szám alatti (ideiglenes jelleggel műemlékké nyilvánított) egyemeletes házat – csakúgy, mint a korábban tárgyalt Klauzál utcai házakat – a homlokzati fal mögül teljesen elbontották.

csanyi5-1.jpg

csanyi5-2.jpg

Gyakorlatilag semmi nem maradt az eredetileg itt álló házból. Ez annál is meglepőbb, merthogy az önkormi itt tervezi kialakítani a Zsidó Történeti Tárat*. Csakhát maga a ház már nincs meg, bár a homlokzaton jelenleg látható nagyméretű tábla szerint csak felújítás- ról és átalakításról van szó. Kíváncsi vagyok, mit és hogyan építenek majd a megmaradt homlokzat mögé. (Meg hogy mit szól mindehhez a korábban oly aktív Óvás Egyesület?)

csanyi5-4.jpg

Pár szó – a most már csak volt – házról: 1839-ben egy korábbi épület falainak felhasz- nálásával az akkoriban 544-es helyrajzi számú telken adták át azt a földszintes lakóházat, amelyet Rákosi (Zimmer) Károly hangszerkészítő-mester megrendelésére Kasselik Ferenc épített. Ezt követően az U-alaprajzú házra 1872-ben Klein H. János épített emeletet. Végső alakját Winkelhoffer Mátyás kozmetikum kereskedőnek köszönheti, aki 1887-ben Phillip János terve alapján eklektikus stílusúra építtette át tulajdonát.

csanyi5_2008.jpg

2008-ban még így nézett ki...

1896-ban a házat Robitsek József szűcsmester és neje vásárolta meg, akik egy toldalék-épülettel tovább bővítették az udvar felé. Az ingatlant 2007-ben kiürítették, udvarán egy darabig a Tetthely nevű romkocsma működött.

(Nagyobb méretben az fb-oldalunkra feltettük a most készült képeket.)

* Az önkormányzat vagyonkezelő cége (ERVA) nyerte a 2014-es holokauszt emlékév civil pályázatán a legtöbb pénzt a "Zsidó Helytörténeti Tár" létrehozására, így a kerület 70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Civil Alaptól. Ezen felül a beruházáshoz fővárosi forrásból további 78,8 millióhoz jutott az önkormányzat, ehhez Erzsébetváros saját forrásából 392,2 milliót tett hozzá. Így jött ki az 541 milliós végösszeg. (Az épület építési munkái 406 millióba, a múzeum berendezése 95 millióba kerülnek, az egyéb kisebb kiadásokra pedig 40 millió jut.)

Németh Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr708112812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása