A mi Erzsébetvárosunk

465. Örökre zárva?

2015. október 20. - amier

A mai rossz hír: nagy a valószínűsége, hogy megint csak sikerült megakadályozni a vasárnapi boltbezárással kapcsolatos népszavazást. Az MSZP aktivistái ugyanis hiába toporogtak kora hajnalban a Választási Bizottság ajtajában, "némileg érthetetlen" módon Simonné Gercsényi Gabriella sokkal jobban értesültnek bizonyult náluk. És így hamarabb adott be hasonló témában egy olyan kérdést, amiről már messziről megállapítható, hogy a bizottság azonnal el fogja utasítani.

bolbezaras2.jpg

Este Lukács Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában minderről azt mondta, hogy "... a megbízottjaink ott voltak már reggel fél hatkor, hiszen nem tudtuk, mikor dönt a Kúria”. Majd hozzátette, igencsak meglepődve szembesült a Kúria azon döntésével, hogy nem lehet meghatalmazott útján kérdést beadni. Így aztán Simonné – aki a cégbírósági adatok szerint 65 esztendős tordasi baromfitenyésztő kisvállalkozó – pár másodperccel beelőzte őket, s mivel egy ügyben egyszerre csak egy kérdést lehet beterjeszteni, egészen biztos, hogy nem lesz népszavazás a témában.

Egyszerűen elképesztő az, ami a boltbezárás körüli népszavazási kezdeményezésekkel történik: negyedik alkalommal próbálja megakadályozni valaki, hogy ebben az ügyben referendumot lehessen tartani. Mennyi, mennyi rengeteg energiát felemészt(het) az emberek véleménynyilvánításának bármiáron való megakadályozása!…

Devosa Gábor

***

Megint sikerült elintézni, hogy az MSZP ne indíthasson népszavazási kezde- ményezést a vasárnapi boltbezárásról - Örökre zárva maradnak a boltok vasárnap, hiszen ez pártunk és vezérünk akarata. Az MSZP megint nem tudta elsőként benyújtani a vasárnapi boltbezárással kapcsolatos népszavazási kérdését a Nemzeti Választási Bizott- sághoz, mert egy „szerencsés”, „pártokhoz nem kötődő” „magánszemély” „épp időben” beadta előttük a magáét, azonos tárgyú kérdés pedig mindaddig nem adható be, míg a „szerencsés” beadó kérdését jogerősen el nem kaszálták. Érzik azt az édeskés, rothadásos szagot? Az nem az avar az ablak alatt, hanem a puha pöcsével falat fúrni akaró pancser- autokrácia ordenáré illata. Nem kéne hozzászokni. (Hírnaracs)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr788008271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása