A mi Erzsébetvárosunk

Klauzál utca 3.

2015. október 18. - amier

Hosszú ideig parkoló működött a Dohány utca sarkán régóta üresen álló telken. 2012 óta itt is egy romkocsma található. A telken lebontásáig egy 1868-ban Lohr János építette lakóház állt, többek között ennek udvarán működött egykoron a Sternberg hangszergyár.

klauzal3-1.jpg

Sternberg Ármin 1884-ben alapította meg szerény boltocskáját Pest VII. kerületében, a Kerepesi út 36. szám alatt, szemben a Rókus kórházzal. Aztán lendületet vett az üzlet, s mire a csúcsra ért, már nemcsak Magyarhonban, de szerte a világon sikert sikerre halmo- zott. Császári és királyi udvari szállítóvá vált. Szinte minden kiállítási érmet begyűjtött termékeivel, külföldre is nagy számban szállított, de importált is hangszereket. Klauzál utcai gyárában a legkülönfélébb hangszereket, sőt beszélőgépeket is gyártott. Családja révén számtalan leányvállalattal és beszállítóval tartotta a kapcsolatot (New York, Berlin). Szinte minden akkori neves zenész, színész, ismert ember, hercegek és királyok is náluk vásároltak, nem csak hagyományos termékeket, de audió-technikai eszközöket, rádiót, gramofont vagy akár saját sorozatú gramofonlemezeket is. A cég hangosította a BNV-t, más nagyrendezvényeket és a fővárosi fürdőket. (A család és a vállalkozás történetét Török Róbert meséli el - Budapest Folyóirat)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr617986393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása