A mi Erzsébetvárosunk

450. Elértük a határt

2015. szeptember 11. - amier

02.jpgOlyan határhoz érkeztünk, amit átlépve nagyon nehéz lenne a normális útra visszafordulni. A napokban az országgyűlés fideszes és jobbikos többsége elfogadta a menekültügyet (szerintük) kezelő törvényeket. Néhány szakasz nem ment át, mert azok az összes képviselő kétharmadának egyetértését igénylik. Jellemző módon Orbán és néhány vezetőtársa a szavazásnál nem volt jelen.

Más, nagyon problémás (nemzetközi jogokat is sértő) esetekben láttunk már ilyet.

Az elfogadott és elfogadásra váró törvények lehetővé teszik a menekültek kérelemének tömeges, „statáriális” tárgyalását, a rendőrség mellett a honvédség részvételét, sok olyan felhatalmazással, ami szükségállapotban alkalmazható. Mivel ez az eset még a fideszes alaptörvényben sincs, ezért kitalálták a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, amit a kormány - és nem az országgyűlés – rendelhet el.

hatar_katona1.jpg

Ebben a válsághelyzetben a rendőrség a honvédség segítségével „járványügyi intézkedések biztosítása céljából” lezárhat utakat, területeket; korlátozhatja nyilvános és közforgalmú intézmények működését; területet, épületet lezárhat, megtiltva a belépést és kötelezhet azok elhagyására.

A honvédség eszközei, idézem:

  1. „végrehajtására vezényelt katona bárkivel szemben testi sérülés okozására alkalmas, e törvényben meghatározottaktól eltérő, más kényszerítő eszközt is használhat, azonban annak használata a másképpen el nem hárítható személy elleni életet vagy testi épséget súlyosan veszélyeztető támadás kivételével nem irányulhat az emberi élet kioltására, és
  2. végrehajtása során nem minősül lőfegyverhasználatnak a gumilövedék, a pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát, az elfogó háló lőfegyverrel vagy az e célra szolgáló egyéb kilövő eszközzel történő célba juttatása.”

Emlékszünk még a 2006-os gumilövedék alkalmazásra? Ezt most a Fidesz a Jobbikkal közösen elrendeli!

Ugyan leírják, hogy az eszközök – emberekre, tömegbe lövés gumilövedékkel, pirotechnikai eszközzel, könnygáz gránáttal, elfogó hálóval – nem irányulhat emberi élet kioltására, de hát ilyen helyzetben bármi előfordulhat. Ugyancsak előírják, hogy a honvéd ilyen esetekben a parancsot az önfeláldozásig terjedő bátorsággal köteles végrehajtani.

Összegezve: a törvény hatályba lépése után a kormány szükségállapotot rendelhet el, ahol a rendőrség a honvédséggel együtt bármelyikünk ellen – legyen az magyar állampolgár vagy menedéket kérő külföldi – fegyvert használhat, ami lehet halálos kimenetelű is. A többi lehetőség is kihatással lehet bármelyikünk életére.

Ideje végiggondolni mindenkinek – függetlenül attól, hogy melyik pártra szavazott, vagy nem is szavazott, függetlenül attól, hogy mi a véleménye a menekültekről –, hogy megengedhető-e emberek ellen a fegyverhasználat egy békés európai országban, a 21. században! Ha nem engedhető meg, akkor itt a határ, amit még a jelenleg uralkodó párt sem léphet át.

Gergely József

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr107777742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása