A mi Erzsébetvárosunk

Dob utca 50.

2015. augusztus 09. - amier

1882-ben épült historizáló, egyemeletes sarokház (Dob utca 50. és Akácfa utca 55.) Dob utcai oldala. A mindkét utca felé bejárattal rendelkező ház eléggé lepusztult, 2007-ben egy harmadik szintet akartak rá felhúzni, a készülődés el is kezdődött, aztán végül nem lett belőle semmi, a ház meg maradt úgy, ahogy volt. Az udvarán azonban dús növényzet nő, amely egészen oázisszerűvé teszi a teret. Így falak állapotát feledteti a kertszerű hangulat...

dob50-1.jpg

Az épületnek ezen a frontján található a Shalimar Indiai étterem, mely több mint tíz éve működik itt, a ház pincéjében. A Shalimar változatlan léte a hazai vendéglátási viszonyok ismeretében rendkívül hosszú idő, szinte matuzsálemi kor. És csak egy dolgot jelenthet. Azt. Lent nyoma sincs a légoltalmi hangulatnak: istenes szobrok közt szantál füstölő szórja illatát, jobbra kirakat, benne a konyhával, balra két helyiség meleg színű bútorokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr17254151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása