A mi Erzsébetvárosunk

Dembinszky utca 23.

2015. július 07. - amier

1896-ban Weisse Ernő műszobrász és neje, Gots Zsuzsanna megrendelésére Sturm Károly kivitelezte 3 emeletes neobarokk lakóház, a tervező valószínűleg Sziklai Zsigmond volt. Ezt követően 1897-ben az ingatlan Getto Gyula mérnök tulajdonába került, majd 1898-ban egy cserét követően Link István ékszerész, ötvösmester lett az új tulajdonos.

dembi23-1.jpg

dembi23-2.jpg

Igényes palotahomlokzat, az első emeleti ablakokat profilozott lemezen nyugvó oszlopszékes, dór jellegű pilaszterek fogják közre, felettük timpanonnal képzett szemöldökpárkányzat, köténydíszük balluszteres. A kapu két oldalán atlaszpár látható. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT) 1895 és 1897 között kiadott hivatalos jelentése a kiválóbb fővárosi építkezések közé sorolta a házat.

dembi23-3.jpg

Sziklai Zsigmond és Goldmann Ernő - A pecsétjük felirata a következő volt: „SZIKLAI és GOLDMANN építészek és építőmesterek BUDAPEST”, vagyis kettejük közül Sziklai neve volt dominánsabb a vállalkozásban. A Budapesti Műszaki Egyetemen végzettek jegyzéké- ben szerepel Sziklai Zsigmond, Sziklay formában. E lista szerint tanulmányait 1887-ben fejezte be, vagyis elvégezte a Műszaki Egyetemet. Ennek ellenére, vagy ezzel párhuzamosan nem műépítészként, hanem építőmesterként írta alá a tervrajzokat. Sziklai és Goldmann együtt és külön tervezett munkáinak többsége Erzsébetvárosban és Terézvárosban áll.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr107608666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sziklaimiki 2021.02.09. 11:49:28

Sziklai Zsigmond életrajza 2021. január 15-e óta a Wikipédián is elérhető forrásokkal alátámasztva. Sajnos a halálának időpontja a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM: PIM210269) adattárában tévesen 1925. VIII. 2. szerepel (amely évszámát tekintve Arnold nevű bátyjának halálozási dátumával egyezik meg).

sziklaimiki 2021.03.18. 12:25:32

@sziklaimiki: Időközben sikerült a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM: PIM210269) adattárában a téves adatot kijavíttatni.
süti beállítások módosítása