A mi Erzsébetvárosunk

Klauzál tér 11. - Vásárcsarnok

2015. június 25. - amier

A Klauzál téri vásárcsarnokot Krátky János tanácsnok vezetése alatt a fővárosi mérnöki hivatal tervezte és 1897. február 16-án került átadásra. A Klauzál tér 11. szám, illetve az Akácfa utca 42/48. sz. alatti csarnoképület a Klauzál tér felől bérházi résszel nyert kiképzést -  és egy szép öntöttvas bejárattal.

klauzal_t11-2.jpg

Az alápincézett vásárcsarnok alapterülete 3555 m2, ebből az állandó jellegű árusítóhely 1125 m2, pincei raktár 2245 m2, a többi terület a közlekedés, illetve a termelők szabad- piaci árusítására szolgál, illetve szolgált.

csarnok_atad1.jpg

csarnok_atad6.jpg

Több mint egy év szünet után 2015. október 2-án nyitott meg a teljesen felújított Klauzál téri vásárcsarnok. A Spar Magyarország 720 millió forinttal "szállt be" a mintegy 2 milliárdos felújítási költségekbe, és kisebbségi, 1500 négyzetméternyi tulajdonrészt kapott a mára már több mint 7000 négyzetméteres épületben.

Megjegyzendő, hogy a Csarnok helyén korábban négy, az 1860-as években épült földszin- tes ház állt, Budapest vezetése 1894. június 6-án döntötte el, hogy ezeknek a házaknak a helyén fogja 510.500 forintból felépíteni a főváros III-as számú Vásárcsarnokát.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr717248359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása