A mi Erzsébetvárosunk

409. Pályázat - felújításra

2015. május 28. - amier

02.jpgÉs akkor most – a Fővárosi Közgyűlés pályázata után – itt a következő kiírás, ezúttal az önkormányzathoz lehet pályázni, méghozzá 1990 előtt épült társasházak felújítására. A társasházak maximum 5 millió forintos (homlokzat-felújítás esetén 6 milliós) támogatásra pályázhatnak, aminek egy része visszatérítendő kamatmentes támogatás, másik része pedig vissza nem térítendő támogatás (ez a visszatérítendő rész 45 %-a lehet).

A pályázatokat június 25-ig kell beadni, a szükséges dokumentumok pedig ezen a linken találhatók és tölthetők le az önkormányzat oldaláról.

dami25a-2.jpg

És akkor biztos, ami biztos ide is, még egyszer:

  • A Pályázati felhívás és a Jelentkezési adatlap (a Pályázati felhívás 1. számú melléklete) beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Hatósági és Ügyfélszolgálati Irodáin vagy letölthető az Önkormányzat honlapjáról, ill. a fenti linkről.
  • A pályázatok benyújtásának módja: papír alapon az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Hatósági és Ügyfélszolgálati Irodáin (Budapest VII. ker. Erzsébet krt. 6., illetve Garay utca 5.) adható be, és ezzel egy időben a társasház a teljes pályázati anyagát szkennelve elektronikusan megküldi a tarsashaz2015@erzsebetvaros.hu E-mail címre.
  • A pályázatok benyújtásának határideje: 2015. június 25. csütörtök 16.00 óra
  • A pályázatok elbírálásának határideje: 2015. július 30.

A pályázatok eredménye az Erzsébetváros újságban és Erzsébetváros Önkormányzatának hivatalos honlapján kerül közzétételre, valamint a részt vevő pályázók elektronikus úton és papír alapon értesítést kapnak.

Gondoltam szólok, hátha valaki még nem tud róla. És ha bárkinek bármilyen kérdése van ezzel kapcsolatban, állok rendelkezésre!

Devosa Gábor, önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr747499190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása