A mi Erzsébetvárosunk

Dohány utca 88.

2015. május 26. - amier

A Szövetség utca (Szövetség u. 20.) és a Dohány utca sarkán álló telekre előbb 1862-ben Gruber Albert megrendelésére Hild Károly épített egy földszintes lakóházat, majd ennek lebontása után helyén 1880 körül (más forrás szerint 1893-ban) épült fel Glasel József ma is itt álló, Bán Rezső tervezte háromemeletes, egyudvaros eklektikus bérháza.

dohany88-1.jpg

dohany88-2.jpg

A Dohány utcai homlokzat szimmetrikus a kapu tengelyére, a földszinten több nagyobb üzletportál található, mindegyik íves záródású. Az első és második emeletek között osztópárkány nincs, ezek együtt érvényesülnek, díszítettségük alapján is ide került a fő hangsúly az épületen. Az első emeleti ablakok egy részét profilozott lemezen nyugvó oszlopszékes, dór jellegű pilaszterek fogják közre, felettük szemöldökpárkányzat, köténydíszük oroszlánfej-díszes.

dohany88-3.jpg

A második emelet hasonló, de kissé visszafogottabb díszítésű. A legfelső szinten a díszít- mények leegyszerűsödnek jelzés értékű nyíláskeretezésre. A ház egykori, eredeti fakapuját valamikor a ’70-as években lecserélték, kár érte. A kapu feletti erkély az első emeleten, a homlokzat középvonalában helyezkedik el, ennek korlátja egyszerű vaskorlát. A sarkon két emeleten áthúzódó zárterkély látható, tetején díszes, „hasas” korláttal ellátott erkély.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr107440670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása