A mi Erzsébetvárosunk

394. Le a fóliával, de azonnal!

2015. április 26. - amier

01.jpgNincs már mindent eltakaró fólia azon a kaposvári dohánybolton, melynek tulajdonosáé az a másik trafik, amely tragikus gyilkosság helyszíne lett csütörtökön este – írta még tegnap a Sonline. Mint arról azóta a lapok beszámoltak, a gyilkosság gyanúsítottját szombaton délelőtt elkapták. A tetthely azóta is le van zárva, a trafik előtt pedig mécsesek gyúlnak minden nap a fiatal eladó lány emlékére.

A trafik tulajdonosa az újságíróknak azt nyilatkozta, nem várja meg, hogy módosítsák a beláthatóságot teljesen lehetetlenné tevő előírást, mely kötelezővé teszi a dohányboltok lefóliázását, azonnal leszedeti másik trafikjának üvegéről a sötétítő fóliát. (A trafiktörvény  a kiskorúak védelmére hivatkozva írja elő, hogy az utcáról ne lehessen belátni a boltba, ezért kell/kellett lefóliázni az üveget és az ajtót.)

dohanybolt_folia.jpg

Lázár János korábban úgy nyilatkozott, ha a rendőrségi vizsgálat megállapítja, hogy a lesötétített ablakú dohányboltokat több támadás éri (mi van, még ennél is több?!), a kormány hajlandó felülvizsgálni az álláspontját, és leszedetni a fóliát a trafikosokkal.

Hát, erre most mit mondjon az ember?! Ennyi rablás (és most már egy gyilkosság után) Lázár János tényleg még mindig nem látja az ok okozati összefüggést a lesötétített kirakat és az események között?! Nem csak rég le kellett volna venni a fóliákat, de fel se szabadott volna tenni. Főleg nem olyan hazug indokkal, mint amilyennel történt.

Devosa Gábor

***

Követeljük a kötelező trafiksötétítés eltörlését! – A kormány működését végig- gondolatlan döntések, ötletek tragikus következményei kísérik. Szinte minden nap jönnek elő hírek a törvények nem várt mellékhatásairól: tönkretett kisvállalkozások, családi cégek, tönkretett tanárok, nővérek, orvosok, romba dőlt életek a következmények között.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr807403494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása