A mi Erzsébetvárosunk

Osvát utca 11. - Kulacs

2015. április 24. - amier

A Dohány utca (Dohány u. 55.) és az Osvát utca sarkán ma is itt álló 3 emeletes eklektikus bérházat1895-ben építtette Peszenlehner Henrikné, eredetileg kétemeletesre. A legfelső emeletet alig három év múlva, 1898-ban építették a házra. Tervezőjéről és építőjéről azonban semmilyen adatot nem őriz a Fővárosi Levéltár.

osvat11-3.jpg

osvat11-1.jpg

A földszintjén egykor itt található üzlet neve először Kis New York, majd Vajdahunyad, később Arany kávéház lett. 1932-től viseli a Kulacs nevet. Igazi aranykorát 1934-től számolják, amikor az üzletet első ízben alakították át, és megépült az úgynevezett Seress-szoba. Ebben az időben szerződtették oda 15 nap próbaidőre Seress Rezsőt, aki végül is – minden külön megállapodás és szerződés nélkül – 16 évig egyfolytában játszott a Kulacs- ban. (Nádor József zeneszerző és kottaárus szervezte be ide. Rendes fizetést kapott, abból vette élete első télikabátját.)

osvat11-2.jpg
A törzsvendégek között híres írók, művészek, festők is szerepeltek: Uray Tivadar, Pethő Attila, Petrovich Szvetiszláv, Kiss Ferenc, Tímár József, Király Ernő, Hunyadi Sándor, Egyed Zoltán, Roboz Imre, Nádas Sándor, Szüle Péter. Eseménynek számított a híres prímások találkozása is, játszott itt Magyari Imre, Kóczé Antal stb. Az étteremnek Kulacs néven saját újságja volt, a lapot Pásztor János és a törzsvendégek szerkesztették. Az 1949. évi államosításkor az EMKE vállalathoz csatolták az üzletet. 1954-ben került sor az első nagy átalakításra, mely régi jellegét meghagyva, de a megnövekedett igényeket figyelembe véve fejlesztette az üzletet. A második átépítés 1962-ben történt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr827393614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása