A mi Erzsébetvárosunk

Károly körút 7.

2015. április 02. - amier

1970 körül – valószínűleg Vedres György tervei alapján – épült 8 emeletes modern lakó- és irodaház. Falán egy emléktábla jelzi, hogy 1776-tól 1966-ig ezen a helyen állt a Hacker-ház.

karoly_krt7-1.jpg

A telken eredetileg özv. Fischerné földszintes háza állt, ezt 1775-ben megvette egy pesti polgár, Hacker Antal József ácsmester. Hacker a régi épület lebontása után 1776-ban itt – az akkori Országút 47. szám alatt – építette fel egyemeletes, nagy kerttel övezett házát. Pár évre rá a kert végében húzták föl a táncmulatságok színhelyéül szolgáló vendéglőt, a Hacker Szálát, amely a magyar nyelvű színi előadások miatt vált igazán híressé. 1809-ben Vida László földbirtokos és mecénás ezt az épületet bérelte ki a második magyar társulatnak, hogy így Buda után Pesten is felhangozhassék a magyar szó a színpadon. Itt tűnt fel Déryné és Kántorné, és itt látott először színielőadást egy fiatal jogász, Katona József, akire olyan mély hatást gyakoroltak a látottak, hogy Békessi álnéven ő maga is beállt a társulatba, és megírta számukra első drámáját, a Jolánthát.

karoly_krt7-2.jpg

Néhány éven át meglehetős rendszerességgel játszottak itt; tán egészen addig, míg 1837 augusztusában a Kerepesi úton megnyitotta kapuit az állandó magyar színház. A Hacker Szálát nem sokkal később lebontották, és a helyén 1860 körül a Jakabffy család emelt U-alakú, kétemeletes bérházat a Rumbach Sebestyén utcában. Az időközben szintén kétemeletesre bővített (ekkor már Jakabffy Gergely volt a tulajdonos) Hacker-ház azonban még száz évig kitartott. 1966/67 fordulóján bontották le.

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr347298009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása