A mi Erzsébetvárosunk

Csányi utca 5.

2015. április 02. - amier

1839-ben egy korábbi épület falainak felhasználásával az akkoriban 544-es helyrajzi számú telken adták át azt a földszintes lakóházat, amelyet Rákosi (Zimmer) Károly hangszer- készítő-mester megrendelésére Kasselik Ferenc épített. Ezt követően az U-alaprajzú házra 1872-ben Fodor István kívánságára Klein H. János épített emeletet.

csanyi5-1a.jpg

Végső alakját Winkelhoffer Mátyás kozmetikum kereskedőnek köszönheti, aki 1887-ben Phillip János terve alapján eklektikus stílusúra építtette át tulajdonát. 1896-ban a házat Robitsek József szűcsmester és neje vásárolta meg, akik egy toldalék-épülettel tovább bővítették az udvar felé, majd 1907-ben az egyik utcai szoba műhellyé alakításához kértek engedélyt a hatóságtól. Két évvel később pedig az udvaron egy toldalék épületet emeltek.

csanyi5-2a.jpg

1918-ban tovább bővítették az udvari műhelyt Dávid János és fiai kivitelezésében. 1946-ban a bérház a szűcsmester Robitsek József fia tulajdonában állt, ekkor a Radar Cipőgyár kért engedélyt varrógép, tisztítógép és présgép felállítására.

csanyi5-3.jpg

Az ingatlant 2007-ben kiürítették, azt követően udvarán egy jó darabig a Tetthely nevű romkocsma működött, majd az önkormányzat ideiglenes jelleggel műemlékké nyilvání- totta az épületet. Aztán a házat a homlokzati fal mögül teljesen elbontották, gyakorlatilag semmi nem maradt belőle. Ez annál is meglepőbb, merthogy az önkormányzat 2014 óta itt tervezi kialakítani a Zsidó Történeti Tárat. Csakhát maga a ház már nincs meg, bár a homlokzaton jelenleg látható nagyméretű tábla szerint csak felújításról és átalakításról van szó. Kíváncsi vagyok, mit és hogyan építenek majd a megmaradt homlokzat mögé…

csanyi5-7.jpg

csanyi5-8.jpg

(Ez utóbbi képek 2016. június 18-án készültek.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr567328602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása