A mi Erzsébetvárosunk

313. Egy cégvásárlásról

2014. november 16. - amier

Olvastam, hogy Dunakeszin van egy vasúti kocsik gyártásával foglalkozó cég. Többségi német tulajdonosát kivásárolta az állam. Most a – többnyire ott dolgozó – kistulajdonosok következnek. Eddig teljesen szokványos történetről van szó. De! A német tulajdonos több milliárd…

Tovább

312. Önkormányzati pillanat 9.

Tegnapelőtt délután, 3 órától rendkívüli képviselő-testületi üléssel "újra beindult" a helyi politikai döntéshozás vérkeringése Erzsébetvárosban. Napirendre került többek között a 2014. évi költségvetés módosítása, az építményadóról szóló rendelet…

Tovább

311. Ártatlanság vélelme?

Olvastam, hogy Varga Mihály miniszter nem menti fel Vida Ildikót elnöki tisztéből, mert jár neki az ártatlanság vélelme. Egyetértek a miniszter úrral, de érdemes a részletekbe menni. Az egyik legfontosabb közintézmény vezetője ellen gyanú merül fel korrupció ügyben. Próbálják…

Tovább

310. Körbenéztünk 1.

Jóreggelt. Egy hónapja, hogy lezajlott az önkormányzati választás. Mint korábban írtuk, az ellenzéki összefogás színeiben 7 ellenzéki képviselő jutott be az új képviselőtestületbe. Azt is írtuk, hogy szerintünk jó ötletnek látszik megnézni ennek a hét képviselőnek a…

Tovább

309. Körbenézünk az fb-n

Lassan egy hónapja lesz, hogy lezajlott az önkormányzati választás. A demokratikus ellenzéki összefogás – csakúgy, mint az országgyűlési választáson – valamivel több szavazatot szerzett a kerületben, mint a Fidesz, így az új képviselőtestületbe 7 ellenzéki, összefogásos képviselő jutott be. Az…

Tovább
süti beállítások módosítása