A mi Erzsébetvárosunk

313. Egy cégvásárlásról

2014. november 16. - amier

07.jpgOlvastam, hogy Dunakeszin van egy vasúti kocsik gyártásával foglalkozó cég. Többségi német tulajdonosát kivásárolta az állam. Most a – többnyire ott dolgozó – kistulajdonosok következnek. Eddig teljesen szokványos történetről van szó. De! A német tulajdonos több milliárd forintot kapott a tulajdonáért, miközben a cégnek nincs megrendelése, nincs vagyona.

A nagy kérdés: miért ért meg a kormánynak 2,1 milliárdot az üres cég többségi tulajdona? A német lepődött meg a legjobban a magyar állam bőkezűségén.

cegvasarlas1.jpg

A kistulajdonosoktól el akarják venni a döntéshozatali részvételt, majd kisöpörni őket a cégtől. Közben egy állami hivatal – nem csak a nagykövetek feladata lett az üzletszerzés – szerzett spanyol megrendelést. Azonban a spanyolok elhúztak, amikor meglátták a lerobbant és hiányos felszereltségű vállalatot. (Fotó: Fekete András)

Miközben költhetnénk a négymillió mérhetetlenül szegény ember érdekében, miközben tényleg kellene a magyar gyártás és export, érthetetlen, hogy kinek és miért érte meg ez az üzlet. Amire az olvasó gondol, azt én feltételezni sem merem.

Gergely József

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr606905715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása