A mi Erzsébetvárosunk

224. Megfogták, nem eresztik

2014. július 03. - amier

04.jpgEnnek a blognak ugyan eredendően nem ez a témája, de azért ejtsünk már egykét keresetlen szót arról, hogy tegnapelőtt a Kúria meghozta ítéletét a több mint öt éve húzódó Hunvald-perben. Illetve nem is mi ejtenénk pár szót, hanem mindenki szíves figyelmébe ajánljuk Lengyel Tibor tegnap, a Népszavában megjelent írását. Csakhogy tudjuk, mi mennyi, mi hány…

***

Hat hónapot faragott le a Kúria jogerős ítéletében Hunvald György börtönbüntetéséből, vagyis a volt erzsébetvárosi polgármestert "csak" egy év szabadságvesztésre ítélte, miköz- ben a volt szocialista politikus ennél jóval többet, összesen több mint két és fél évet töltött előzetesben. Félő, hogy az a tény, miszerint az alapügyben – erzsébetvárosi ingatlanértéke- sítés – első-, másod-, majd most harmadfokon is felmentették a "maffiavádak" alól, kevés ahhoz, hogy kikerüljön a célkeresztből. Az sem segít rajta, hogy a főbüntetésen enyhítő ítélet őt igazolja, bár a Kúria egy esettel még meg is toldotta a bizonyítottnak talált hivatali visszaélések számát. A Fidesz egyik fő elszámoltatási célpontja marad a célkeresztben.

hunvald_szab1.jpg

Kétsége nem lehet Hunvaldnak afelől sem, hogy több mint 30 hónap börtönlét, három éve tartó folyamatos bírósági tárgyalás, és az öt éve tartó politikai meghurcolás, a bilincsben, vezetőszáron mutogatás után lemoshatja magáról a sarat. Főképpen azután nem, hogy kimondva-kimondatlanul, de készült arra, hogy újra politikai szerepet vállaljon. Titkon abban bízott, ha kimondják az ártatlanságát, Erzsébetvárosban elindulhat az önkormány- zati választáson. Hiába tehát a "maffiavádak" alóli felmentés, és a korábbi ítélet enyhítése, a politikai karriernek – rövid távon – vége. A Kúria ugyanis helybenhagyta a két év köz- ügyektől eltiltást. Emiatt biztosan nem indulhat a választáson.

Ha indulhatott volna, akkor sem lett volna nyugta, hiszen a mostanival eddig párhuzamo- san folyik egy másik eljárás, amely a VII. kerületi és a zuglói önkormányzatot egyaránt érintő tanácsadói szerződéseket érinti, és ezeket, a Kúria előtti perben is felmerült vádpon- tokat elkülönítették a most lezárt ügytől. A tanácsadói szerződések ügyében tehát a jogerős ítéletre várva mehetett volna bele Hunvald az őszi önkormányzati kampányba, folyama- tosan kitéve magát annak, hogy politikai ellenfelei bűnözőként állítják be. Még akkor is, ha a tanácsadói szerződések ügyében tavaly ősszel első fokon bűncselekmény hiányában minden vádpont alól felmentették.

Ártatlan vagy bűnös? Mindegy. Megfogták és nem eresztik.

***

A Fidesz félreértette az ítéletet

A Fidesz szerint bebizonyosodott, hogy Hunvald György "meglopta a kerületet (...), hogy saját zsebét és párttársaiét tömje" – közölte a kormánypárt erzsébetvárosi választókerületi elnöke. Csakhogy az ítélethirdetéskor nem hangzott el semmi olyan, amely alapján Róna- székiné Keresztes Mónika közleményének fenti három állítása igaz lehetne. A közlemény felháborítónak nevezte továbbá, hogy a baloldalon egyáltalán felmerülhetett Hunvald polgármesteri jelölése. Ettől azonban nem kell tartania a Fidesznek, hiszen a jogerős ítélet két év közügyektől eltiltásról is szólt, ami miatt Hunvald nem indulhat a választáson.

Rónaszékiné vetélytárstól való félelme amúgy is indokolatlan, mert bár a helyi pártszervezet "elődöntőjében" indult polgármester-jelölt aspiránsként, de 32:8 arányban alulmaradt a mai polgármester Vattamány Zsolttal szemben. Rónaszékiné választókerületi elnökként ugyan megvétózta a döntést, ám a jelek szerint a Fideszben úgy léptek át a problémán, hogy se Vattamányt, se Rónaszékinét nem indítják, hanem egy új, harmadik jelöltet húztak elő. (Lengyel Tibor)

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr936469637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása