A mi Erzsébetvárosunk

200. Rezsicsökkentés? Így?!

2014. június 03. - amier

03.jpgA múlt hét közepén Oláh Lajos teréz- és erzsébetvárosi ogy. képviselő szóvá tette, hogy most valamiért nagyhírtelen elkezdte ellenőrizni a kéményeket a fővárosi kéményseprő vállalat. És persze sorra bírságolta meg a VI. és a VII. kerület szinte összes társasházát. Az indok az volt, hogy az elmúlt években született egy olyan szabályozás, amely szerint csak olyan kéményjárdát lehet használni, amely acélból van és csúszásgátlós.

Aha. És ezt épp most kezdték ellenőrizni.

Oláh Lajos azt vélte (gyanította), hogy "a kéményseprők így próbálnak valamennyit visszahozni a rezsicsökkentéssel megfelezett tarifából, de mint kiderült, a belügy- miniszter nem osztja ezt a nézetet." (Részletesebben itt.)

kemenyseprok1.jpg

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Mindehhez – naná, hogy véletlenül - itt van ez a hír a 444.hu-ról: Az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt június 30-át követően hét megyében financiális okok miatt leáll a kéményseprő-ipari közszolgáltatás. A kormány 2013 májusában hozott döntést a kéményseprés rezsióradíjának csökkentéséről.

Vajon ki mond igazat?

Egyik barátunk, ismerősünk mindehhez rögtön írt egy rövidet a fészbukra: Amikor meg- jelentek a rezsicsökkentésről szóló első hírek, megmondtam, hogy ez lesz. Arra valóban nem számítottam, hogy ilyen hamar. Azon továbbra is csodálkozom, hogy nálunk két és félmillió ember ekkora étvággyal bepuszilta a nemzeti színű mázzal leöntött szocializmust. Tényleg nem akarunk középiskolában "Közgazdaságtani alapismereteket" tanítani?

Nos, akarunk?

Devosa Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr966262542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2014.06.03. 21:08:21

Idén egy gázcsonk bekötése a tavalyi árnak az ötszöröse (3-400e Ft), az Elmü is többszörösét kéri egy-egy villanyóra áthelyezésért.
A Tigáznál konkrétan meg is mondták az ügyfelemnek, hogy nekik nem érdekük bőviteni a lakossági ügyfélkört, de ha kifizeti a 80e helyett a 380e Ft-ot, akkor hajrá.

lstóczy Győző · http://kuruc.info 2014.06.03. 21:28:13

Mit sírtok? Kádár alatt sokkal jobb volt!

7papsajt 2014.06.03. 22:24:14

A kéményseprők feladatait egy év alatt több törvénymódosítással felemelte Pintér, a fizetésüket viszont átlag megfelezte.
Mivel se a tejet, se a kenyeret nem tudja féláron megvenni, vagy éhenhal családostul, vagy trükközik.
Te mit tennél a helyében?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2014.06.03. 22:35:01

A kéményseprők azok, akiket baromira nem sajnálok... Amit csinálnak, azért 0 Ft is sok lenne. Ugyanis (legalábbis nálunk, pár kerülettel arrébb) évek óta nem csinálnak semmit az esetek nagy részében, csak kitöltik a papírt. Nem nézik meg a kéményeket sem a tetőn, sem a lakásokban a nyílások felől. Ellenben előszeretettel hazudoznak a kötelező bélelésről, és ajánlják a haverjukat, aki szívesen megcsinálja. Úgyhogy egész röviden és tömören rohadjanak meg. Természetesen csak az ilyen tetvek. Nyilván bőven akadnak becsületesen dolgozó szakemberek is a cégnél, őket nem akarom a szemét társaik miatt bántani.

7papsajt 2014.06.03. 22:52:15

@bm613: Megnyugtatlak, hogy semmivel sincs több csirkefogó köztük, mint bármely más szakmában.
Nem mellesleg évente többszáz ember életét mentik meg a CO mérgezéstől (Belgium 10 millió lakosú, mint Magyarország, évente 250-350 ember hal meg CO mérgezésben).
Az érdemi problémához nem igazán szóltál hozzá...

Nzoltan 2014.06.04. 05:56:32

Mi már évek óta nem engedjük be a házba. Ha megjelennek, úgy bevennek baszva, hogy nem merek nyílt lángot használni a közelükben. Még a végén nekem kell fizetni azért is, mert baleset éri őket.

M_R 2014.06.04. 07:46:39

Az hogy sok helyen megszűnik a kéményseprés (kémények ellenőrzése) viszonylag nem sok embert fog érinteni - akit meg igen, az nem fog panaszkodni mert meghal CO-mérgezéseben.

Ami már több embert és hamarabb fog érinteni, ha leáll a távfűtés, szemétszállítás.

Pl. pár hete itt (nem Bp) az egyik trafóházban valami elszállt - de mivel nincs elég ember a javításra, 3 utcányi területen 16 órán át nem volt áram - igaz ennyivel még kevesebb lett a villanyszámlájuk is...
süti beállítások módosítása