A mi Erzsébetvárosunk

119. Íme az eredmény

2014. április 07. - amier

Jóreggelt. Ahogy ígértük, jöttünk. Ámde most még csak röviden, szikáran a tegnapi választásról. Kezdjük azzal, hogy - tetszik, nem tetszik - narancssárga az ország, csak Budapesten vannak vörös foltok. A fővároson kívül mindenütt meggyőző a Fidesz fölénye. A Jobbik keleten már a második legnagyobb párt, a Dunántúlon a baloldal a második. Öröm az ürömben, hogy dr. Oláh Lajos győzött a választókerületben. Ez van.

eredmeny.jpg

Az viszont csak napok múlva derül ki, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek. Két választókerület van, amiben még nem lehet eldönteni, hogy melyik jelölt nyert, olyan szoros a verseny. Márpedig a kétharmadhoz az egyiket legalább vinnie kellene a Fidesznek, ellenkező esetben egyetlen mandátummal lemaradnak.

***

UPDATE: A Nemzeti Választási Iroda hétfő hajnali adatai szerint a borsodi 2. számú választókerületében 98,92 százalékos feldolgozottságnál a baloldali összefogás jelöltje, Varga László vezet 14 372 szavazattal, azaz az összes voks 31,61 százalékával.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr145973036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dtvezer 2014.04.07. 08:42:01

Azért - nem, mintha sokat számítana - említsük meg a szegedi és a miskolci piros foltot is...

Erzsi Kovács 2014.04.07. 13:33:09

Én ennek a kerületi hírnek örülök, meglátjuk, mi lesz az önkormányzati választás eredménye. Reménykedek....

Mária Baranyiné Bangó 2014.04.07. 20:09:04

Lajos meg fogja nyerni a 7.kerületi választást!Oláh Lajos a Kormányváltók erzsébetvárosi és terézvárosi jelöltje több mint 400 szavazattal vezet.
Istenem add, hogy a munka ne legyen hiába való. Add, hogy Rónaszéliné leváltásra kerüljön. Add, hogy az iskola bezáráshoz, szociális temetéshez, emberek elűzetéséhez tevékenyen asszisztáló Rónaszékiné ne képviselje szeretett kerületem.

amier 2014.04.07. 20:36:51

@dtvezer: És van még a szegedi meg a miskolci piros folt. Megemlítve.
süti beállítások módosítása