A mi Erzsébetvárosunk

110. Breki-blues 2.

2014. március 25. - amier

08.jpgÉs felnőttem, és ITT VAGYOK!
És kaptam fényes színpadot
És jól esik a pompa meg a fény.

(Mikó István: Breki-blues)

Tényleg csuda dolgok történnek, történhetnek meg jelen Erzsébetvárosában. Például már megint előkerült nagy kedvencem, Breki Berki Béla. Igen, ő az, aki volt helyi fideszes képviselőként havi bruttó 180 ezer forintért lát el (vagy látott el) "panaszreferensi” feladatokat az erzsébetvárosi önkormányzat vagyonkezelő cégénél. A Népszava birtokába került – 2013. február 7-től határozatlan időre kötött – megbízási szerződés szerint ugyanis jelenleg Berki egyik fő feladata, hogy a heti egy ügyfélfogadási napon, illetve havonta egyszer Csomor Sándor, a vagyonkezelő vezérigazgatójának fogadóórájáról szükség esetén „elhajtsa” az elégedetlenkedő vagy nehezen kezelhető helyi lakosokat. A botrányos helyesírással szövegezett szerződés szerint Berkitől elvárás a "konfliktusok gyors megoldása, viták rendezése a lakás- és helységgazdálkodási csoportnál felmerülő kissebséghez (sic!) tartozó bérlők esetében".

Berkinek különben nem ez volt az első megbízatása a kerületben. Szintén a Népszava tárta fel 2011 nyarán előző tanácsadói szerződését is. Abban az évben egy ideig havi 400 ezer forintért adott romaügyekben ötleteket, tanácsokat Vattamány Zsolt fideszes polgármesternek. Most meg itt van ez a különösnek nevezhető (mondjuk én tudnám másként is nevezni, de ezt most hagyjuk) "lakáselintézés”, és az azzal kapcsolatos videó.

Fideszes ígért lakásokat azoknak, akik milliókat fizetnek neki (Vajda Attila jogvédő elnök a VII. kerület ügyeiről - Miller Yourbarley)

Röviden: a riportban elhangzik, hogy Vajda Attila jogvédő szervezetét két személy kereste meg, akik szerint a Berki Béla milliókat vett fel tőlük, mondván: elintézi, hogy cserébe az Erzsébetvárosi önkormányzat nekik ítéljen meg önkormányzati lakásokat. A tanúk azt állítják, hogy Berki Béla az ügyleteket kölcsönszerződések formájában intézte, fejenként 4 és fél millió forintot felvéve a sértettektől. Az ígéretét azonban nem teljesítette, a lakáskiutalások nem történtek meg, a pénzt pedig nem fizette vissza, viszont megpróbálta megvesztegetni Vajda Attilát, hogy a jogvédő ne forduljon a rendőrséghez. A többi benne van a videóban.

Kissé csodálkozom ugyan, hogy a máskor oly szorgalmatos ügyészség, mely nem egy alkalommal akár újsághír alapján is elkezdett nyomozni, letartóztatni, talpig bilincsben vezetgetni, most még nem ugrott rá az ügyre, de majd meglátjuk. Mindenesetre engem nagyon érdekelne Vattamány Zsolt polgármester véleménye mindarról, ami a felvételben elhangzik. Persze, csak ha van neki…

Payns

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr425878596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása