A mi Erzsébetvárosunk

108. Százéves házak 9.

2014. március 24. - amier

06.jpgDohány utca 58/62.

Alig több, mint egy hónap van hátra a Budapest100 program kezdetéig, amikor is az idén centenáriumukat ünneplő lakóházak és intézmények mutatkoznak be a nagyérdeműnek, és egyúttal várják programjaikra az érdeklődőket 2014. április 26-án és 27-én.

Mindeközben mi is elérkeztünk a kerületben fellelhető idén száz éves 11 házat bemutató sorozatunk következő épületéhez, a Dohány utca 58/62. számhoz. Méghozzá az 1914-ben Rainer Károly tervei alapján a Dános testvérek megrendelésére épült 4+1 emeletes, egyudvaros szecessziós lakóházhoz.

dohany58-1.jpg

dohany58-3.jpg

Röviden az épületről: szecessziós jegyeket mutat klasszicizáló elemekkel ötvözve. A főbejárat háromszögű oromzata és vájatolt oszlopai az 1910-es évek építészetében újraéledő klasszicizálás jelei, míg a három zárterkély a szecessziós bérházak visszatérő eleme. A mostani épület történetéhez tartozik, hogy 1944-ben csillagos ház lett…

dohany58-2.jpg

A telken ezt megelőzően – Déry Attila a kerület épületeiről írt monográfiája szerint – egy 1874/75-ben Klein H. János tervezte és építette egyemeletes lakóház állt.

***

Rainer Károly (1875–1951) 1897-ben kapta oklevelét a Budapesti Műszaki Egyetemen, gyakorlatot Czigler Győző és Hauszmann Alajos műtermében szerzett. 1904-ben Aigner Sándorral közösen nyerte meg a szeged-rókusi templom tervpályázatát. 1906-ban már önálló tervezőirodát nyitott. Főbb művei Budapesten a volt Haris-bazár (Petőfi Sándor u. 8.), a volt Hazai Bank épülete (Harmincad u. 6.), a Keleti Károly utcai ún. Majláth-bérház- csoport, számos bérház és villa, köztük ez a Dohány utcai lakóház is. Az ő tervei alapján épült a temesvári Timişana bank székháza valamint a nagyszebeni Európa Szálló.

BBP

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr465876918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása