A mi Erzsébetvárosunk

34. Csökken a rezsi, de…

2013. november 22. - amier

08.jpg…mi mégis többet fizetünk Erzsébetvárosban

Szombat délelőtt a Garay téren voltunk, ahol beszélgettünk a járókelőkkel és az érdeklődőkkel. Többen erősen nehezményezték, hogy most már közel a dupláját kell fizetniük a 2010 előtti lakbérüknek.

Elmondtuk nekik, hogy dr. Kispál Tibor képviselő társammal együtt közösen javasoltuk a Képviselő-testületnek a lakbér és kiegészítő költségeinek csökkentését, ha már a csapból is a rezsicsökkentés folyik.

kitelep2.jpg

Ez komoly segítség lenne sokaknak, hiszen kis jövedelemből vagy a munkanélküli segélyből nehéz fizetni a megnövelt összeget. A lakbér mellett van a lakóház közös áramfogyasztása címén fizetendő összeg is. Miközben az ERVA-nak csökkent a villany- számlája, a bérlőknek ezt nem adták tovább, ugyanannyit kell fizetniük, mint tavaly.

A testület Fideszes többsége egy röpke pillanat alatt lesöpörte javaslatunkat. Miközben ott hirdetik újságokban, óriásplakáton, hogy 20 százalékkal csökkent a rezsi. Aha. Nekik.

Gergely József - képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr765649429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása